Egy újabb titokra derült fény, nem az építészek hibázták el a torony építését. Ezután merje valaki azt mondani, hogy nincs isteni erejük az informatikusoknak. Csak egy aprócska tag és máris ferde az a torony.
Beindultam
Fő a naturalizmus
Ördögi Kör
Michael Jackson’s Moonwalker
Annak idején én is sokat játszottam Sega-val, de a Sonic-on túl nem nagyon jutottam. Mikor megtaláltam, hogy akár ezzel is játszhattam volna..azt leszámítva, hogy odalett a gyermekkorom, felmerült még pár kérdés bennem;
- Miért tagadta Jacko, hogy pedofil, mikor ebben a játékban folyton azt a kislányt kereste, aki utána vidáman elszaladt
- Hogyan tette ennyire boldoggá a kislányt?
- Ki/mi ez a sok ellenséges klón, aki meg akar minket verni?
- Miután elvertük őket látványosan, miért formatáncolnak velünk?
A majomról és a csillagporos rúgásról már kérdézni sem tudok..és ez csak egy pálya. A kérdésekre a lehetséges elméleteket kommentben várom.
UP
A Pixar, már az 1995-ös Toy Story-val is elrabolta a szívem. Azóta több, egész estés animációs filmet készítettek, de igazából egyik sem tetszett.. a legutóbbi alkotásukig. Tavaly mutatták be az „UP(Fel)” című filmüket, ami szerintem nagyon jóra sikerült. Akár az ötletet, akár a karaktereket vagy a grafikai megvalósítást nézzük. A története egyszerre szomorú és nagyon szórakoztató. Ajánlom bátran azoknak is, akik nem élnek „mesékkel”, megéri megnézni.
Találós kérdés
– Mi az, kicsi, szőrös és kering a Föld körül?
– Műhód.
Michaels Quest
Sziasztok. A nevem Hód, TeliHód. Mostantól én is posztolgatni fogok Chuck mellett. Bemutatkozásomul, íme egy számomra „örökzöld” videó Nektek.
Egy kis agyzsibbasztás megint – Kössz Hugee! :)
Elmélkedések
1. számú elmélkedés
Képzelj el egy darab svájci sajtot, amely tele van lyukakkal. Minél több a sajt, annál több a lyuk. Minden lyuk helyet foglal, ott is lyuk van, ahol a sajt lehetne. Tehát minél több a lyuk, annál kevesebb a sajt. Minél több a sajt, annál több a lyuk, ezzel együtt kevesebb a sajt.
KÖVETKEZTETÉS: Minél több a sajt, annál kevesebb a sajt.
2. számú elmélkedés
Ki korán kel, aranyat lel. Ki korán kel, délután alszik. Aki délután alszik, az éjjel nem alszik. Aki éjjel nem alszik, az mulatni megy.
KÖVETKEZTETÉS: Aki éjjel mulat, az aranyat lel.
3. számú elmélkedés
Az Isten a szerelem. A szerelem vak. Stevie Wonder vak.
KÖVETKEZTETÉS: Stevie Wonder az Isten.
4. számú elmélkedés
Azt mondták, hogy senki vagyok. Senki nem tökéletes. Tehát én tökéletes vagyok. Csakhogy: egyedül az Isten tökéletes. Ebből az következik, hogy én vagyok az Isten. De ha Stevie Wonder az Isten, akkor én vagyok Stevie Wonder.
KÖVETKEZTETÉS: A picsába, vak vagyok!
5. számú elmélkedés
Ha túlzásba visszük az alkoholt, akkor berúgunk. Ha berúgunk, akkor alszunk. Ha alszunk, nem követünk el bűnöket. Ha nem követünk el bűnüket, akkor a mennybe jutunk.
KÖVETKEZTETÉS: Ha a mennybe akarunk kerülni, be kell előtte rúgnunk.
6. számú elmélkedés
Gondolkodom, tehát vagyok. A buta szőkék nem gondolkodnak, tehát nincsenek. A haverom erre azt mondta ő intelligens szőkével jár. Ha egy intelligens szőke a haverommal jár, akkor az buta. De buta szőkék nem léteznek, így a haverom sem jár senkivel.
KÖVETKEZTETÉS: A haverom buzi.
7. számú elmélkedés
Aki dolgozik, nincs ideje semmire. A naplopóknak van idejük mindenre.
Az idő pénz. Tehát a naplopóknak van pénzük.
KÖVETKEZTETÉS: Ha azt akarom, hogy legyen pénzem, nem szabad dolgoznom.
8. számú elmélkedés
Az alkohol megöli az agysejteket. Azok a leggyengébb agysejtek, amiket megöl az alkohol. Ha a gyenge agysejtek elpusztulnak, csak az erős, okos agysejtek maradnak.
KÖVETKEZTETÉS: Minél többet iszom, annál intelligensebb leszek.
9. számú elmélkedés
Minél többet iszom, annál részegebb vagyok. Minél részegebb vagyok, annál kevesebbet iszom.
KÖVETKEZTETÉS: Minél többet iszom, annál kevesebbet iszom.
ÉS VÉGÜL:
10. számú elmélkedés? MIÉRT ZÖRÖG A VONAT?
A vonat mozdonyból és szerelvényekből áll. A szerelvények passzívak, ezeket nem vesszük figyelembe, így marad a mozdony, mint aktív tényező. A mozdony kerekéből és karosszériából áll. A karosszéria passzív, mert csak a kerekekkel együtt mozog, így ezt nem vesszük figyelembe, maradnak a kerekek. A kerék egy kör. A kör:pi r2 (pi r a négyzeten). A pi az konstans, tehát ezt nem vesszük figyelembe, marad az r2. Az r2 az négyzet.
KÖVETKEZTETÉS: Melyik négyzet nem zörög gurulás közben???
Vajon….



