Csütörtökön volt szerencsém megint kötözésen részt venni, egy helyi kórház baleseti osztályán. Kontroll-ra mentem még az előző miatt, meg lehet nyugodni nem új sérülés… van az is de arról majd később 😀
Rutinosan fél9re értem oda, mert a 8 órási rendelés akkor kezdődik. 480-as sorszám… akár még jó is lehet. Meglesem a kivetítőt 200-250 körül jár. Optimistán tekintek a jövőbe. Félórája ücsörgök, az ajtó ahova várok, visszafele halad a számokkal most 100 körül áll. A másik ahova nem várok 3-400 körül tart. Remek. Váratlanul elmegy az áram. Nincs sorszám osztás, 10-20 perc alatt alig 50 fős tömeg jön össze sorszámra várva. Kb agyvérzést is kaptam volna, ha ez akkor történik amikor én jövök. 1 órán belül sikerült megoldani, hogy egy másik iroda szerű izénál állnak sorba az emberek és ott kapnak sorszámot. A kivetítő pörög, újra nővekvő sorrenben hívják az embereket: 210, 280, 347, 526, 733, ÁÁÁÁ. Oké, most elkezdik azokat behívni akik röntegnről jönnek vissza. Persze közben a telóm is lemerült, nehogy már lássam mennyi az idő vagy smst tudjak írni… röpke 2 és fél óra utána bejutok. 2 perc az egész. DE ez az első doki aki rendesen megnézte a sebet és rakott rá valami gyógyszers cuccot, hogy gyorsabban gyógyuljon. Óje…
Ja igen az ígért másik sztori. Péntek reggel 9re érkezés a melóba. Feel the sunshine. Már majdnem szállok le a kis bicajomról, amikor balróól baang! Kopasz gyerek a járdán mountenbike-on lassítás nélkül belém száll, de én voltam a hülye mert megpróbáltam félrekapni a kormányt, amivel annyit értem el, hogy az oldalam v a könyököm helyett az arcomra érkeztem.
Lakótársam szerint úgy nézek ki mint Burce Willis a DieHardban, csak több a hajam…